Megrendezésre került az „Alzheimer nyavalya” című könyv bemutatója

2017.04.07.

     Április 5.-én, szerdán este a Csokonai Művelődési Házban szépszámú közönség előtt került bemutatásra Horváth Szilveszter és Petrovics Zsuzsa Alzheimer nyavalya című könyve, melyben az egykori humorista keserű iróniával mutatta be saját drámájukat édesanyja fokozatos elhomályosulásáról. A házastárs szerzőpáros kendőzetlen őszinteséggel írta meg jó stílusú könyvét “az új népbetegségről”. Dr. Egervári Ágnes, a Szociális Klaszter Egyesület elnöke fogalmazott így, hozzátéve, hogy ez a “demokratikus” kór nem tesz különbséget gazdag és szegény között, és egyáltalán nem nézi a bőrszínt sem.   

     A kötet megjelenését támogatta a képviselő-testület. A bemutatón Hajdu László polgármester arról számolt be, hogy családilag volt érintett, őszintén mesélt a kór következtében fokozatosan leépülő apósának négy éven át tartó gondozásáról, és az azzal járó küzdelemről.
    

     Az Alzheimer-kór az agy lassú elhalása, hatvanöt éves kor fölött minden tizedik embertársunk érintett benne. A hippocampusban kezdődnek a bajok, legelőször az emlékek törlődnek, a kór, amelynek megfékezése mai tudásunk szerint nem lehetséges, utána terjed tovább a nyelvi feldolgozás központjába, ezért sérül később a logikus gondolkodás. A tapasztalatok szerint az érzelmek “bírják” a legtovább. Az orvos hozzászólók azt hangsúlyozták, hogy erre van a legnagyobb szükségük az idős embereknek. A szeretetteljes gondozás elvét hangsúlyozta Dr. Menyhárt Miklós is, aki franciaországi tapasztalatait felhasználva hozta létre az első Alzheimer Cafét az országban. Újpalotán is otthonra talált ez a kezdeményezés.
 

  Horváth Szilveszter, aki kíméletlen őszinteséggel beszélt a könyvben saját egykori alkoholfüggőségéről is, köszönetet mondott a hét éve megjelent könyv újbóli felkarolásáért a kerületnek és személyesen Németh Angéla alpolgármesternek. Azt is elmondta, hogy a 60+ programot és az Alzheimer Cafét propagáló mentálhigiénikus, Jobbágy Mária szerkesztőként volt motorja a bővített kiadásnak. A szerző terápiás célú meditációs részt is elhelyezett a könyvben mindazoknak, akik idős hozzátartozóikat gondozzák, és olykor elfelejtenek örülni a szép pillanatoknak, pedig azokra igen nagy szükség van. A bemutatón az Öröm című rövid fejezetet olvasta fel. – Negyvenmillió alzheimeresről tudunk a világban – mondta Horváth Szilveszter -, négymillióval többen vannak, mint az AIDS-ben szenvedők. Ez lesz a XXI. század világjárványa.

     A kötetet a kiadást is gondozó Csokonai Művelődési Házban lehet megvásárolni.

 

http://perpal.hu/2017/04/05/nagy-alzheimer-menet/


visszalépés...